Mompreneurs találkozók már Székesfehérváron is

2019. augusztus 6-án városunk egyik legkedveltebb belvárosi cukrászdájában megtartották az első fehérvári Mompreneurs találkozót.

Az esemény lehetőséget nyújtott arra, hogy a megjelent vállalkozó anyukák találkozzanak sorstársaikkal, kapcsolatokat építsenek és segítő, együttműködő partnerekre találjanak.
A szervezővel, Sándor-Sipos Viktóriával és az egyik résztvevővel, Révay Dórával beszélgettem az eseményről.

sandor-sipos-viktoria-mompreneurs-szekesfehervar

Sándor-Sipos Viktória,
a székesfehérvári Mompreneurs találkozó szervezője

Viki, mi a lényege, kiknek szól a Mompreneurs?

Viki: Egy „mompreneur” olyan anyuka, aki összehangolja a családi életet a saját vállalkozásával. A Mompreneurs – magyar vállalkozó anyukák közösségének ötlete Nagy Erika fejéből pattant ki. Amikor elindította ezt a tematikus vállalkozói csoportot a közösségi oldalon, hiányoztak az életéből olyan beszélgetőpartnerek, akikkel nyitottan, mindenféle rossz érzés nélkül, beszélgethetett volna vállalkozói témákról és visszaigazolást kaphatott és adhatott volna. A csoportban végül egymásra találtak azok a vállalkozó anyukák (és nem anyukák is), akiknek ez szintén vágyuk volt.
Egy vállalkozás indulásakor, ahogy menet közben is rengeteg kérdés merül fel. Néha a Google nem elég jó tanácsadó, vagy éppen csak tapasztalatokra, személyes benyomásra és személyre szabott tanácsokra van szükség. Olyan is akad, hogy valakinek motivációra, megerősítésre van szüksége hasonló ambíciókkal rendelkező anyukáktól. A csoportban van kezdő és tapasztalt vállalkozó, útkereső, újratervező anyuka. Ami közös bennünk az az, hogy szívesen segítjük egymást határon innen és túl a vállalkozói élet útvesztőiben. Nem véletlenül lett a Mompreneurs közösség a Bridge Budapest Vállalkozói Közösségi Díjának birtokosa Womenpower Női vállalkozói közösségek kategóriában. Erika hiánypótló kezdeményezésének, kiemelkedő lelkesedésének, közösségépítésének hála egy csodás, nyitott és segítő közösség jött létre.
Rengeteg együttműködést hoztak már tető alá a mompok. A csoport a kapcsolatépítés minőségi színtere. Mivel immár 7600 tagot számlál, létrejöttek regionális összefogások és a személyes találkozókat is a csoport fejlődése hívta életre. Ezek az ország több területén is sikerrel zajlanak, Székesfehérváron most először (2019. augusztus 6-án) jöhetett létre ez az esemény.

Kiket vártatok erre az eseményre?

Viki: Azokat a Székesfehérváron és környékén tevékenykedő vállalkozó (vagy vállalkozni vágyó) nőket, anyukákat, akik szerettek volna kilépni az online térből és egy kávé mellett beszélgetni.

Kérlek, mondj el néhány gondolatot a mostani eseményről (hányan mentek el, mennyire volt hasznos a rendezvény, szerinted sikerült-e új kapcsolatokra szert tenniük a látogatóknak).

Viki: A csoport ereje online is nagyon nagy, de az élő találkozás varázsa mégis más. Amikor felmerült az ötlet, hogy szervezzük meg (sok más területhez hasonlóan) a regionális találkozónkat, záporoztak a lelkes hozzászólások. Szervezőként nagyon izgultam, hogy végül mennyien jönnek el, hiszen anyukák esetében ez főleg nem olyan egyszerű. Az augusztusi dátum ellenére ezen az első találkozón is sokan összegyűltünk. Az a szuper ebben a közösségben, hogy volt, aki a gyerekei miatt nem tudott volna eljönni, így bevállalt még két gyereket, hogy legalább az ő anyukájuk velünk tudjon tartani. Nagyszerű érzés volt hasonló szemléletű anyukákkal találkozni, miközben a csapat nagyon is sokszínű volt. Különböző területekről érkeztünk: többek közt vállalkozásfejlesztő, kommunikációs szakember és dúla ülhetett itt egy asztalhoz. Én tíz év távollét után költöztem vissza (most már férjjel és a kisfiunkkal az oldalamon) Székesfehérvárra, így a kapcsolati tőkémnek és a lelkemnek is rendkívül hasznos ez a közösség, a valahova tartozás, az együtt szárnyalás. Van, akinek a tevékenysége talált helyszínre a találkozón, vagy tudjuk, kihez fordulhatunk pályázati ügyekben. Én például a fehérvári Pici Piac szervezőjeként tudtam szuper új terveket szőni a fejemben. Szerintem nagyon klassz együttműködések várhatóak a jövőben.

Lesz még ilyen rendezvény Székesfehérváron?

Viki: Mindenképp! Nagyon lelkes a csapat. Ősszel szeretnénk újra összeülni, reméljük akkor még többen tudnak majd csatlakozni hozzánk. Ez az első alkalom visszaigazolta, hogy tényleg van erre igény. A következő lépés a konkrét igények pontosabb feltérképezése lesz. Szeretném, ha rendszeressé válnának a találkozók és megpróbálok arra is módot találni, hogy gyerekekkel együtt is lehessen érkezni, ne maradjon ki senki emiatt az eszmecserékből.

Hogyan tud valaki csatlakozni a csoporthoz és a rendezvényhez?

Viki: Első lépésként Facebookon a Mompreneurs – magyar vállalkozó anyukák csoporthoz javaslom a csatlakozást. Innen megtalálható a regionális csoport is, illetve mindig felkerül a következő találkozó hivatalos eseménye is.

Hol olvashatunk még a kezdeményezésről?

Viki: Facebookon a Mompreneurs- magyar vállalkozó anyukák oldalon és csoportban, a mompreneurs.hu oldalon és instagramon a mompreneurs.hu címen.

Milyen utógondozás zajlik nálatok? Kiderül számotokra, ha valakinek új perspektívát nyújt vállalkozásában a csoporttagság és a rendezvényen való részvétel?

Viki: A csoportban gyakran olvasni sikertörténeteket, visszacsatolásokat, a posztokhoz való hozzászólók rendszeresen ajánlják egymást egy-egy eredményes közös munka után. Szívből remélem, hogy a találkozók csak még inkább elősegítik majd ezeket az együttműködéseket, még több információ áramlik, több téma felmerül. Hosszútávon szeretnénk egymás kezét fogni, online és offline is várjuk a visszajelzéseket, de persze semmi sem kötelező.
Mit üzensz az olvasóknak, miért érdemes csatlakozni hozzátok?
Azok a vállalkozó anyák, akik kedvet kaptak kapcsolataik építésére, társas lényként a vállalkozói magányban igényük lenne „kollégákra”, akikkel szívesen megvitatnak helyzeteket mindenképp csatlakozzanak. Örömmel várjuk őket. Érdemes kihasználni ezt a lehetőséget, nagyon inspiráló a csoporthoz tartozni.

mompreneurs-talalkozo-szekesfehervar

Az első fehérvári Mompreneurs találkozó.
A fotót készítette: Kocsis Noémi

Dóra, neked mi a személyes célod, indíttatásod?

Dóra: Személyes célom, hogy a vállalkozói magányomat csökkentsem azzal, hogy kapcsolódok egy csapathoz, illetve legyenek olyan személyes kapcsolataim, akikhez fordulhatok, ha kérdésem van. Alapvetően jobban működöm csapatban, mint egyedül és ezt a kettősséget nehéz feloldani egyéni vállalkozóként.

Miért mentél el az első székesfehérvári Mompreneurs találkozóra?

Dóra: Az első találkozóra azért mentem el, mert a személyes kapcsolatok, a személyes ismeretség számomra fontosabb, mint az, hogy idegenektől kapjak tanácsot, vagy kérdezhessek egy több ezer fős Facebook csoportban. Ez a személyes, emberibb kapcsolódás nekem sokkal többet ad a mindennapokban, ebből tudok töltekezni.

Kérlek, mondj el néhány gondolatot az eseményről (mennyire volt számodra esemény dús, sikerült-e új kapcsolatokra szert tenned?).

Dóra: Alapvetően számítottam rá, hogy sokminden nem történik majd az első alkalommal. Bemutatkoztunk egymásnak, hiszen az az egésznek a lényege, hogy ismerjük meg egymást: kinek milyen vállalkozása van és mivel foglalkozik. Azt is össze gyűjtöttük, hogy ki mivel tudja támogatni a kezdeményezés működését itt Fehérváron. Számítottam rá, hogy az idő nagy része ezzel megy el. Volt ott egy vállalkozási mentor, akivel nagyon szeretném majd felvenni a kapcsolatot, illetve épp a tanfolyamomnak keresek helyszínt és az egyik lánynak van helye, így vele már találkoztam és egyeztettem is.

Hogyan csatlakoztál a Mompreneurs-höz és mióta vagy tagja a csoportnak?

Dóra: Az országos csoporthoz körülbelül fél évvel ezelőtt csatlakoztam egy ismerősöm meghívására. Először nem értettem, hogy hova keveredtem, nem ismerek onnan személyesen senkit. A pesti találkozókra még nem mentem el, ahol alapvetően az eredett pesti csapat networköl. Elég passzív vagyok, kezdő vállalkozóként sokmindenhez nem tudok hozzászólni. Ugyanakkor ahogy figyelem a posztokat rengeteget tanulok abból, hogy a már gyakorlott vállalkozónőknek milyen problémáik vannak és amilyen megoldási javaslatokat adnak egymásnak. Ezzel megtanulok egy csomó olyan vállalkozói skillt, amiről nem is tudtam, hogy kell, vagy hogy van ilyen. Előfordul, hogy még fel nem merült kérdésemre is választ kapok.

Hol olvastál először a fehérvári Mompreneurs találkozóról?

Dóra: A fehérvári találkozóról az országos Mompreneurs Facebook csoportban olvastam. Láttam már többször is, hogy vannak ilyen találkozók és bennem is megvolt a késztetés, hogy jó lenne szervezni egyet Fehérváron. Szerencsére Viki megszervezte, úgyhogy nekem csak boldog résztvevőjének kellett lennem az eseménynek. Nagyon örültem neki.

Ajánlanád-e a Mompreneurs kezdeményezését másoknak és miért?

Dóra: Abszolút ajánlom másoknak is, akiknek szüksége van azokra, amit egy ilyen találkozó nyújtani tud. Nekem nagyon fontos volt, hogy helyi ismeretségeket szerezzek és hogy egy olyan tanácsadót, könyvelőt, vagy egy olyan grafikust találjak, aki helyben van. Szeretem ismerni azokat az embereket, akikkel talán majd Messengeren tartani fogom a kapcsolatot. Másrészről pedig nagyon hiszek a közösség erejében.

Miben segített neked a találkozó és a Mompreneurs eddig?

Dóra: Azt gondolom, hogy a rendszeres találkozók, illetve a folyamatos kapcsolattartás fogja a legtöbbet adni. Amiben a találkozó segített az az, hogy elkezdődött ez az együttműködés, elkezdett összekapcsolódni egy csapat. Sokan nem tudtak eljönni, úgyhogy biztos lesznek még ilyen események. Azért is szeretem a Mompreneurs hozzáállását, mert itt nem az van, mint egy csomó kismamás vagy anyukás csoportban, hogy lett egy tematikus facebook csoport és azok az emberek akik ott vannak soha nem találkoznak, csak ez a digitális kapcsolattartás működik.
A találkozón azt hiszem tizenketten, tizenhárman voltunk, ami egy ilyen első beszélgetésnek ideális létszám. Azt hiszem, van a Mompreneursnek erre is egy működési megoldása, hogy a találkozókon mindenki mindenkivel tudjon beszélgetni. Úgyhogy ezt meg fogjuk tudni oldani akkor is, hogyha többen leszünk jelen. Mindenki nagyon lelkes volt, jó hangulatú volt az összejövetel és már gondolkodom is azon, hogy kiket tudok majd még meghívni a csapatba. Fontos szempont, hogy elviekben csak nők, illetve anyukák lehetnek tagok.

Ha neked is szimpatikus a kezdeményezés, csatlakozz bátran a fenti csatornák bármelyikén és légy részese ennek a nagyszerű lehetőségnek!

Az interjút készítette: Demkó Kata